Lanz 1920-as évekbeli működése az ONT magyarországi tevékenységének nyomát őrzi. 1918 végén Lanz elhagyta Ausztriát - amelynek új, szocialista adminisztrációja megerősítette azon gyanúját, hogy az alantasabb rasszok tagjai diadalmaskodnak a keresztény Európa szívében - és Budapestre költözött. Itt részt vett azon ellenforradalmi tevékenységekben, amelyek 1918-1919-ben a számos rövid életű forradalmi kormány és a román invázió ellen irányultak. Csatlakozott az 1917-ben a háborúból hazaküldött katonák által alapított titkos patrióta szövetséghez, az Ébredő Magyarokhoz. 1918 őszén, amikor megszűnőben volt a régi Magyarország, s úgy tűnt, Károlyi kormánya nem tudja vagy nem akarja megvédelmezni a nemzet érdekeit, emellett számos más jobboldali szövetség is szerveződött, kifelé Magyarország területi integritásának, befelé pedig társadalmi stabilitásának megőrzésére. Az Ébredő Magyarok a Károlyi- és Kun-féle forradalmak résztvevői, a kommunisták és a zsidók ellen indult fehérterror legfőbb erejének tekintette önmagát, bár ebben más kisebb csoportok is szerepet vállaltak. A kommunista forradalom idején, 1919 Húsvét vasárnapján Lanzot majdnem megölte egy felkelőkből összeverődött kivégzőosztag; ez a második alkalom volt, hogy az ellenforradalomban való részvétele miatt majdnem halálos ítélet mondatott ki rá. Bár a titkos társaságok története zavaros és homályos, részvétele során Lanz bizonyosan kapcsolatba került prominens magyar jobboldali radikálisokkal, akik polarizáló hatást gyakoroltak politikai nézeteire. Jelentős tény, hogy antiszemita és antibolsevista elgondolásai ez évtől datálódnak.1
A birodalom legmagasabb szinten értelmezett problémája egy nemzetfölötti szerveződés problémáját takarja, egy olyan egységét, amely nem az általa felölelt etnikai és kulturális sokrétűség elpusztításának és nivellálásának jegyében működik.
Ilyenformán a birodalom problémája két nagy megoldási típust tesz lehetővé; s amennyiben az első a jogrend körében értelmezendő, akkor a második a spirituális rendhez tartozik.
Vagyok az Ősgondolat, a háromalakú Gondolat, mely a fényben lakozik. Vagyok a mozgás, mely a Mindenségben lakozik, vagyok ő, akiben a Mindenség alapja rejlik, az elsőszülött a keletkezett lények között, aki a Mindenség előtt létezett. Ő (az Ősgondolat) három néven neveztetik, habár csak egymagában létezik, mert tökéletes. Láthatatlan vagyok a Láthatatlan Lény Gondolatában. Feltárulok a mérhetetlen, kimondhatatlan dolgokban. Felfoghatatlan vagyok, és a felfoghatatlanban lakozom. Én mozdulok minden lényben.